Sokszor a felületes szemlélő nem tesz különbséget fény és csillogás között. Felidézve azonban egy képet önmagunkban hamar felismerjük, hogy a csillogáshoz valamilyen anyag is kell. Természetesen fény nélkül nincs csillogás, de amikor csillogásról beszélünk, akkor a fényt látjuk az anyagról visszaverődni és nem a fény valódi forrását. Sokakat elkápráztat a csillogás és nem veszik észre, hogy az anyag csapdájába kerültek. Rabul ejtette őket egy délibáb, egy varázslat, mely rabságból sokszor nagyon nehéz szabadulni.
Ha a valódi fényt szeretnénk felismerni, akkor ne anyagot keressünk. Az igazi fény onnan ismerhető fel, hogy nem anyag és mégis világosságot áraszt és melegséget nyújt. Ugyanúgy működik, mint az önzetlen szeretet. Az is a melegségéről ismerszik meg.
Legyünk hát óvatosak és igyekezzünk meggyőződni arról, hogy amit látunk az valóban fény-e, vagy csak csillogás.
Lehet persze igaz fényben is csillogni, ám az a csillogás a fény forrásának a dicsősége és nem az anyagé, amin megcsillan a forrás fénye. A megcsillanó fénynek van egy másik fontos tulajdonsága is, elszínezheti és torzíthatja az eredeti forrás fényét. Így figyelni kell és vigyázni arra, hogy hitelesség megmaradjon. Ahogy Rudolf Steiner is erre utalt: ne fogadj el semmit, de ne is utasíts el semmit, amíg meg nem értetted. Aki igaz fényben csillog, soha nem kérkedik vele és mindig tudatja, vagy utal rá, hogy a róla visszaverődő fénynek nem ő a forrása – ő csak eszköz, hogy a fény láthatóvá váljék.
A dicsőség azonban mindenkor az Atyáé, az Istené – Soli Deo Gloria!
