Sokszor vontak már párhuzamot a magyar és a külföldi romantika közt. Lehet, hogy e párhuzamok nem vették eddig észre a német (és francia) és magyar romantika közt azt a különbséget, amit a jóformán egyszerre épülő kölni és esztergomi egyházak jelképeznek. Mind a kettő a romantika ihletéből fakadt. A szent hajdan keresett bennük monumentális kifejezést. Ezt is, azt is a nagy nemzeti folyók: a Rajna és a Duna mellé építették oly helyekre, melyekhez a két nép ősi hagyományai fűződtek. A kölni dóm a romantika ihletét, szellemét átvitte a testbe, a kőbe, a középkori germánság lelkét akarja a jelenbe vetíteni – ha nem is sikerül neki. Az esztergomi „bazilika” ma is a magyar romantika szellemélt leheli, bár kifejező formáiban semmi sincs a középkori stílusokból.
Maga a hely, amelyen épült, a várhegy az ősi magyar történelem színhelye. Az új templomnak, ha helyét nem ősi hagyomány szabja meg, a régi dicsőség ihlete, alkalmasabb helyet is találtak volna lenn a városban. De ez volt az elv: Isten szabja meg az imádság helyeit, a vérhegyet a középkor imádsága szentelte meg és tette magyar Sionná.
(Esztergom)