Ahogy az első embert alkotta, és örült neki (az Isten), ugyanúgy teremti újjá az Alkotó boldogságával a keresztségben a második Ádámot.
Sőt: az újjáteremtésben nagyobb az Alkotó boldogsága, mert amikor átformálja azt az esett embert, szem előtt saját egyszülött, szerelmes Fiát látja, mint az újjáteremtés mintáját. Hisz most az ő képére és hasonlatosságára teremti az új embert, Krisztus képre, akiben neki örökre kedve telik. A régi emberen elromlottak az Isten képének vonásai. A Teremtő új embert teremtett, Krisztust, az Isten-embert, aki az Atyának tökéletes képe, vele teljesen egylényegű. Benne az Isten képe sohse romolhatik meg. Ezért ő a kezdet, ő a minta, akiben és aki szerint mindent megújít.
„Ugyanazon képmássá fogunk átváltozni dicsőségről dicsőségre az Úr lelke által.” A keresztségben Krisztusnak egyelőre láthatatlan arcmását, arányait vesszük a keresztség által adott szentségi jegyben, mely az ő képét bélyegzi reánk és a megszentelő kegyelemben, mely az ő életét közli velünk az ő Lelke által.
Szent Pál szerint: „Mindnyájan, akik megkeresztelkedtetek, Krisztust öltöttétek magatokra.”
(Az örökélet forrásai…)