Sok vihart látott már Szent Péter hajója, de olyanban még alig volt része, mint amilyen fenyegette, mikor VII. Pius (44) trónra lépett. A felvilágosultság, az emberi szellemnek ez a magabízó elszakadása Istentől, a párizsi Notre Dame-ban az Ész istennőjeként egy utcalányt emelt oltárra.
A hitetlenség az istengyűlöletig fajult és tombolt a hívők vérében. Robespierre hiába iktatta megint törvénybe az Isten létét, a forradalom elszabadult szellemét nem állíthatta meg, a guillotine tovább vágta a papok, apácák, szerzetesek nyakát. Azok a papok, akik hívek maradtak az Egyházhoz, bujdostak, vagy kivándoroltak, a forradalmi alkotmányra felesküdött papok pedig nem kellettek a népnek. Úgy látszott, hogy az Egyház Franciaországban teljesen összeomlott és a forradalmi seregek a század utolsó évtizedében mindenfelé elvitték a forradalom romboló szellemét. Napóleon szédületes győzelmei egymás után ropogtatták a régi Európa hatalmai és évszázados trónok kerültek egy-egy győzelem után a lomtárba. A régi királyok, hercegek ott tolongtak Napóleon előszobája előtt és boldogok voltak, ha lakájainak kegyeihez hozzáférkőztek.
(A tizenkét Pius)