A házasság szentsége – eszköze az isteni Gondviselés természetfölötti útjainak! Azáltal, hogy a házastársakat összeköti, hogy különböző érzésvilágú, lelkületű embereket összeforraszt, nemcsak az a célja, hogy a szíveket, az érzelmeket – tegye eggyé, hanem az is, hogy az egyik fél által a természetfölötti életet is átadja a másiknak. Íme a keresztény hitves feladata, isteni elhívatása a mai világban! Akár férfi, akár nő, szentelje meg a házastársát, vigye közelebb Krisztushoz az Egyházhoz, segítse a bűnbánatban, segítse az Úr testéhez való járulásában! De nemcsak a házastárs megszentelését célozza a házassági kegyelem, hanem a házasság gyümölcsének, a gyermeknek megszentelését is… azokban, akik épen tartják, őrzik, hívő életükkel együtt működnek vele: hozzájárul a gyermekek megszenteléséhez. Ezáltal is beletartozik a házasság a praedestinatio 43 rendjébe. Bámulatos, mily mélységek rejlenek néha a szentarás egy-egy gondolatában. A hívő szülő gyermekei szentek lesznek, mondja Szent Pál. És a szentek élete nem ennek az igazságnak az illusztrációja? Nem látni-e néha – egész családfákat, melyeknek ágai – szentek, mert a törzs is szent!
(Az örökélet forrásai…)