Az Isten sokszoros irgalmának, de egyúttal nagy bölcsességének műve az, hogy gondoskodott a bűnbánókról a keresztség után is. Miként Isten első teremtménye, Ádám, bár az Isten felöltöztette az eredeti ártatlanság ruhájába és rája adta a megszentelő kegyelmet, mégis elesett, éppúgy a megkeresztelt, a bérmálással megerősített ember is eleshetik; a kegyelem a szabad akaratot nem szünteti meg.
Az ember esendő lény, aki törékeny edényben hordozza Isten adományait. Az Úr, aki alkotta, tudja, mily anyagból van alkotva. A teremtő Isten bölcsessége nyilatkozik meg abban, hogy irgalmával nem hagyja el a keresztség után sem az embert, hanem készen tartja számára – a bűnbánat szentségét.
A Szentírás az Egyházat Noé bárkájához hasonlítja, mert az Egyház a keresztség szentségével éppúgy kimenti a nagy vízözönből, a nagy pusztulásból az emberiséget, mint ahogy azok megmenekültek, akik a bárkában voltak. Az emberiség Ádámmal az élén – hajótörést szenvedett… Az isteni irgalom azonban gondoskodik újabb hajótörés veszedelmére is – második mentődeszkáról.
(Az örökélet forrásai…)
BR