Ahogy az Isten benső élte megnyilatkozik minden fűszálon és virágszirmon, ahogy az ő jóságának, gondviselésének tükre, hajunk hullása épp úgy, mint a mezők liliomának a pompája, úgy vehetjük az isteni mértéket és méretet – minden alkotásából, akár természet, akár művészet alkotta légyen. Ilyen mérték – a Szent Péter-temploma. Nem mint alkotás, nem mint művészet: ebből alkotóját és alkotóit, művészét és művészeit mérjük, nem a főpapját. Hogy mérték akar lenni, azt maga a templom is elárulja. Ha belépsz és megindulsz a főhajón, szemedbe beleárad ez a harmonikus nagyság és nincs módod és időd, hogy részletezd. A méreteket alig veszed észre, csalódni is fogsz, azt hiszed, hogy a magasságok, mélységek s hosszúságok alig haladják meg egy rendes, nagyvárosi templom arányait. Pedig ha tovább mégy, és szemed véletlenül a padlóra irányul, ott találod a méreteket; ott a kölni dómét, a reimsiét, a londoni Szent Pálét, a nápolyi, firenzei, bolognai katedrálisét. És ha visszanézel a bejáró felé, akkor látod meg, mekkora a különbség a Szent Péter nagysága és a világ más legnagyobb templomainak mérete közt.
(Pastor ecclesiae)