A szentek lelkiéletének fejlődése az istenszeretet irányában történik.
Hogy azonban az Isten a lélek számára a legfőbb érték, a summum bonum 10 legyen, ahhoz szükséges a hitismeret és az akarati erők fokozott elvonása egyéb értékektől.
A szentek lelki fejlődése tehát magában foglalja a hitélet fokozatos mélyülését és tartalmi kitágulását; az érzelmi életnek és az akarati tevékenységnek az Istenbe való központosítását.
Ez utóbbit segíti elő a szentek aszkézise.
A fejlődést a nyugtalanság érzése kíséri; ez az érzés hajtja a szentek lelkét addig, míg az Istenbírás, az Istenben való megnyugvás tudata el nem árasztja őket.
Ez a cél saját erkölcsi énjüknek folytonos fejlesztését teszi szükségessé; a szentek erkölcsi egyénisége Krisztust másolja, Krisztushoz közelít. Mivel pedig az eszmény előttük a legmagasabb, ezért a szentek erkölcsi fejlődésében igazi megállás nincs, csak továbbhaladás.
A szentek lelke az összes tudati és tudaton kívüli lélekalakító tényezőknek az Istenre való központosítására tör.
(A szentek lélektana)