Volt idő, amikor a tihanyi visszhang elnémult, mert leégett a templom, amelynek falába a visszhang nimfája rejtőzködött. Aztán megint megkapta otthonát. Lécs Ágoston apát a XVIII. század derekán eltakarította a romokat, megmentette az ősi templom kriptáját és nagyjában a régi templom méreteit követve, azokat a tornyok felé kibővítve felépítette barokk stílusban a monostor új templomát. Ahogy a középkori magyar építészet a román stílusban talált önmagára, úgy a barokk lett a megújult ország építési formája. A gótika a középkorban nálunk ritkán jutott el a néphez, a falvakba. A magyar falu templomformájának jellegzetes alakja a román és a barokk templom. Mind a kettő rokon: a latin szellem a szülőanyja. A latin szellem, mely évszázadokon át a katolicizmusban, majd a humanizmusban volt éltetője a magyar kultúrának.
A tihanyi templom ékes faragású oltárait, szószékét, kórusmellvédjét, orgonáját érdemes összevetni – az alapítólevéllel. Ezt egy püspök írta, azokat egy laikus testvér faragta. Mind a ketten tehetségük javát akarták adni, de ha a részleteket nézzük, valami fancsali vonást látunk rajtuk.
(A tihanyi échóval)