Azért nézek én valahogy idegenül ezekre az ásatásokra. Nem mintha nem szeretném azt a sok értékes művészi és tudományos kincset, mely így előkerül. Nem is azért, mintha félnék azoktól a márványszobroktól, melyek előtt valaha tömjének égtek. Ezek az istenek már régen halottak. Hát mi az, ami mégis aggaszt? .Attól félek, megbolygatják a legmélyebb réteget is. Azt, amelyben az ősi római farkas pihen. Az ősöket szoptató farkas. Mert van igazság ebben az ősi totem-szimbolumban. Nem látod-e a római impérium legelső kibontakozásában és fejlődésében: a ragadozó farkas útjait és mohóságát? Azt, amely, ha kell, nőket rabol, ha kell, rabszolgákat? Városokat foglal, majd országokat? Népeket igáz le és világokat? Az a farkas-anya a maga tejét adta Romulusnak és Rémusnak. Vérré vált utódaiban a farkas-tej.
E reneszánsz Machiavellije sacro egoismo-nak 19 nevezi a farkas-étvágyat, a farkas ragadozó természetét. A világi impérium ősrómai formája, az univerzális monarchia – nem ebből az ösztönből nőtte-e ki? A túlfűtött nacionalizmus mindenütt rejteget valamit a farkas-ösztönökből.
(Római romok – Róma szellemei)