Ez a templom a tabernaculum Dei, az Isten sátra az emberek közt. Az ember itt oly közelnek érzi az Istent. A festő sem beszél jelképekkel, mint a gótikus művészet egy csoportba festi az égieket, szentjeiket és az élőket. Mi alpesen túli emberek sokszor megütközünk azon, mily otthonosan, úgy érezzük: tiszteletlenül viselkedik az olasz nép templomaiban. Mintha az Isten fönségét nem érezné, mintha a „mysterium tremendum” 29 őket nem érintené! Azt mondta valaki, az olasz úgy viselkedik Istennel szemben, mintha nem atyja, hanem bácsija volna. Ebben a templomban érthetővé válik az olasz nép vallásos lelke. Az Isten jelenlétének, közelségének tudata Péterből a csodás halfogás után kiváltotta azt az érzést: menj tőlem, Uram, mert én bűnös ember vagyok. De Péter utána ment a tengeren, hogy vele, mellette legyen. A gyermekszívű János megpihent az Úr keblén, mikor ő jelenlétének misztériumát, a nagy szentséget alapította. Távolság- és közelségérzés, úgy változik a vallásos kedélyben, mint a napfény és árny a Madonna templomában. Az olasz nép lelkének húrjain nem a Miserere 30 adja a vezérlő szólamot, hanem a Magnificat 31, 32.
(Szent Lukács Madonnája)