A Névtelen nem mindenben hasonlít a mai újságírókhoz. Nem részletezi azt a látóképet, mely Pannónia hegyéről tárul fel akkor is (most is), a magyar föld szerelmesének szeme előtt; de a szívével és a szemével pillant körül ő is (vagy tán csak ő) Pannonia panorámáján. Amit látott, és amit érzett a Névtelen, mikor talán királya kíséretében járt Pannonia szent hegyén, azt visszavetíti a honfoglalók lelkébe: Anonymus szeméből a magyar síkság és a magyar égbolt képe kiszorította úti emlékeit, a pannonhalmi apátság falvai feledtették vele nyugati városok zsúfolt házait; a föld arcának szépsége elhomályosította benne a nyugati művészet alkotásait. Párizs és Szajna nem vették el kedvét a Dunától és a pannonhalmi falutól, és a messze rónán ég felé mutató tornyok helyébe nem kívánta már a Notre Dame-ot. De a Duna és Tisza partján is kultúrát talál; Agriculturát, minden kultúrának, művelődésnek alapját, azt, amely nem a márványt, bronzot, vásznat, falat alakítja széppé, hanem a földbe szántja bele az emberi ész vonásait és a kéznek remeklését. Ez a kultúra a föld arcát alakítja, annak ád formát, színt, varázsolja rá a sarjadó vetés smaragdját.
(Pannónia szépsége)
BR