Március 21.

Szent Benedek Regulájában azt mondja: úgy imádkozzunk, hogy elménk és szavunk összhangban álljon. Ez áll minden imádságra, de leginkább kell, a szentmise méltósága miatt – állania a szentmisehallgatásra, Hisz a szentmise a legtökéletesebb imádság, az istentisztelet középpontja, legfőbb tartalma. Az Üdvözítő maga mondja, Egyháza megvalósítja: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Tehát nyilvánvaló, hogy nekünk megváltásunkra, Krisztus kínszenvedésére és halálára való hálás emlékezéssel, ebből fakadó Istendícsérettel és önátadással kell a szentmisét hallgatnunk. 

A szentmisének lényege: a két szín alatt való átváltoztatás, mely Krisztusnak értünk adatott, azaz kínszenvedésre, halálra átadott testét és értünk, a mi megváltásunkra, bűneink lemosására, kiontott vérét állítja áldozatként az oltárra. Az Anyaszentegyház arról sem feledkezik meg, amire Szent Pál figyelmezteti: Valahányszor ezt a kenyeret eszitek és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, míg el nem jő. Ezért úgy építi fel a szentmise főrészeit, hogy azokban – teljes mértékben – valóban az Úrra való emlékezés, az ő halálának hirdetése nyilatkozzék meg.

(Az örökélet forrásai…)

Szent Benedek napja