A megváltás rendje úgy kívánta, hogy a földi házasság: a kegyelem csatornájává váljon. A házasság az Isten igazságosságának volt az eszköze, hisz akik belőle születtek, a bűn és a halál fiai lettek; de az ő irgalmát is fölragyogtatta, hisz az Úr már a paradicsomban megígérte ősszüleinknek azt az ivadékot, aki a bűn és a halál uralmát lerontja. A Boldogságos Szűz, kit az Isten csodálatos ódon megóvott az eredeti bűntől, házasságban fogantatott. A második Ádám, Jézus Krisztus pedig az ő szűzi méhében a Szentlélek erejéből vett testet. Az Isten irgalma, kegyelme eláradt a házasságra is, amely Krisztusnak az Egyházzal való életközösségét jelképezi. Szent Pál apostol lelke áthatol a történelem távlatain, látja a régi embert, Ádámot a paradicsomban, látja az első asszonyt – Évát, azt a szerelmet, mely a férfit és a nőt összekapcsolja a házasságban. De az apostol ragyogó hite mindezt csak úgy látja, mint fátylat, melyen keresztül; paradicsomon, világtörténelmen, házasságon át: Krisztus és az Egyház titokzatos, mélységes szeretete tűnik elébe. Ez a misztériumba pillantó, a titkok fátyolát felemelő kinyilatkoztatás mondatja vele: Nagy titok ez!
(Az örökélet forrásai…)