A nagy egyháztanítók, köztük Aquinói Szent Tamás szerint a megszentelő kegyelem és a belénk öntött erények úgy viszonylanak a Szentlélek ajándékaihoz, mint az ember rendes készségei, képességei – a rendkívüli tehetségekhez. Minden felnőtt embernek van bizonyos testi ereje, képessége, de nem mindegyik tud félmázsás dolgokat emelgetni. Akiben a lélek működése normális, az tud gondolkozni, következtetni, mégse lesz mindenki tudós. Vannak, akik számolni tudnak, mégse „tehetségesek” a számtanban.
Aki rajzol, nem mindjárt művész, aki végig ver egy kottát a zongorán, nem mindjárt Liszt Ferenc. Prohászka püspök ezért nevezi a Szentlélek adományait a lélek zsenialitásainak. A művész, ha ihletbe kerül, akkor lelke, eszméi, érzései teljesen eluralkodnak rajta. Akkor az eszme teljesen magával ragadja, a kifejezés, a kép, a szobor, a költemény mintegy készen áll lelkében, a költő látja, hallja a költeményt, a zeneszerző fülében ott muzsikálnak a dalok, mielőtt még lekottázta volna őket. A művészi ihlet alatt nem fáradságos elmemunkával, hanem felvillanó világossággal lát és alkot az ember.
(Az örökélet forrásai…)