Szent János evangéliumában az Úr Jézus csodálatosan mély értelmű hasonlatot mond a búzaszemről: „Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: hacsak a földbe esett gabonaszem el nem hal, egymaga marad; ha pedig elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszti azt, és aki életét gyűlöli e világon, örök életre őrzi meg azt.” Ha a természettudós néz végig ősszel a szántóföldeken, sok mindent meglát, ami a búzaszem sorsára vonatkozik. Megfigyeli, elemzi a talajt, és megmondja, megvannak-e az új termésnek a létfeltételei. Megvizsgálja a vetőmagot. Nem lehet ocsút vetni, jó, nemesített, vagy gonddal kiválogatott szemeket kell a földbe vetni. A csírázás, sarjadás folyamatát is megvizsgálták már. Itt azonban a tudomány még mindig titok előtt áll: honnan a vetőmag életképessége; miért nincs meg pl. egy laboratóriumban egész pontosan a vegyelemzés szerint összeállított szemnek az a képessége, hogy termést hozzon? A tudomány is titkot lát az élet kezdetében. Voltaképpen a búzaszem sorsa: nagy, rejtett szimbólum, a teremtést és megváltást összekapcsoló titkos jel.
(Az örökélet forrásai…)