A szentek zsenijét magasabb erők, a Szentlélek adományai táplálják.
Szent Benedek tán az Énekek Énekéből értette meg, hogy a nagy vízözön után a megváltás olajágát hozó galambnak a szikla repedései adnak fészket. „Columba mea in foraminibus petrae, in caverbuna maceriae” 70. Ilyen fészket keresett magának. Szent Benedek életének ez a környezete.
Azt látta, hogy az a kiszáradt római világi életet adni magából már nem tud, de tele van még mindig szándékokkal, melyekbe a lelkek beléhullanak. Szemléletesen beszél Nagy Szent Gergely: abrupta vitiorum-ról, a bűnök szándékos mélységeiről, melyek széléről Szent Benedek vis˝ˇszahúzta lábát. Visszahúzta akkor, amidőn az Anio folyó fölött álló meredek sziklafal barlangjába húzódott.
Csodálatos nyilatkozása a szentek bölcsességének: hogy a lezuhanástól lelküket megmentsék, ott hagyják a város kényelmét, az egész anyagi kultúrát, lemondanak az élet örömeiről és mivel „egyedül az Istennek akarnak tetszeni” – keresnek oly helyet, melyben testük megtörik ugyan, de a lelkük oly biztosan száll a magasba, mint a galamb a szikla odújából.
(Subiaco)