Május 17.

A húszas évek magyar öntudatának és akaratának Széchenyi azzal adott kifejezést: Magyarország nem volt, hanem lesz. Rudnay66 a bazilika épületében ennek az akaratnak adott kemény, szilárd formát. Más templomok tele vannak síremlékekkel; Rudnay a síremlékeket, a múlt tanúit a föld alá rakatta. A templomot az élő és jövendő nemzedéknek hagyta. A nemzet reformja volt az ő eszménye is, mint Széchenyinek. 

A bazilika alapkőletétele évében (1822-ben) tartotta meg a pozsonyi nemzeti zsinatot, mely valóban a nemzetnek „főben és tagokban” való megújhodását akarta szolgálni, a magyarság nemzeti egységét a hercegprímási jogkör hagyományos kiterjedésének alapján fejezte ki azzal, hogy Erdély és Horvátország püspökei is képviselve voltak rajta. Szent István koronája az a Regnum Marianum67, melyet ő hagyott utódaira, Rudnay prímásnak ihletője, ennek szimbóluma lett az általa megkezdett templom is. A rommá lett esztergomi székesegyház portáléján Szent István e szavakkal ajánlja fel országát a Patronának68:

Suscipe virgo pia
Mea regna regenda Maria. 69

(Esztergom)