A keresztény ember élete állandó tavaszban kell, hogy álljon. A tavaszi nap életre kelti a földet, pázsitot von kopár mezőkre. Megindítja az élet nedveit a fákban, rügyeket fakaszt a kéregből. Színt, virágot, illatot áraszt, növést, erősödést ád.
A kegyelemnek ugyanez a munkája. A mi lelkünkben és általa az egész világban életet fakaszt. Megújítja a föld színét ép úgy, mint a szellem világát. Gazdagságát csak akkor érezzük igazán, hogyha azokban való működését látjuk, akik nemhogy gátat vetnek eléje, hanem közremunkálásukkal erősítik: az Egyház szentjeiben.
Mily csodálatos a kegyelem műve Szent Pálban, Szent Ágostonban, mennyi lelki szépséget fakaszt Szent Ágnesben, Cecíliában, mily hősies erőt ád a vértanuknak, mily bölcsességre nyitja meg az Egyház tanítóit! Virágos kertté válik a szentek lelke; az igazak sarjadnak, mint a fa vízpartok mentén és az ég felé törnek, mint a pálmák.
Cselekedj te is hasonlóan, mint a szentek, ugyanazt a Krisztust öltötted magadra, aki benned is megmutatja az ő kegyelmének gazdagságát és boldogságát.
(Az örökélet forrásai…)