A Szentatya misét mondott a Szent Péter templom konfessziója fölött a bolsevizmus-üldözte orosz kereszténységért. Maga az a tény, hogy a Szentatya ilyen módon siet az üldözöttek, vértanuk segítségére, azoknak segítségére, akik nem tartoznak a látható Egyházhoz, mert elszakadásukkal elvesztették az összekötő kapcsot Szent Péter utódjával és azáltal a látható Egyházzal, rendkívüli jelentőségű. A tények maguk nemcsak azáltal fontosak, ami bennük és általuk történik, hanem azáltal is, ami bennük kifejeződik. Mert vannak egyszer, csupasz tények, melyek világok sorsát döntik el; de nincs igazi benső tartalmuk, nincs kifejező erejük, lehetnek brutális durva tények, de nincs lelkük. Az, hogy a Szentatya miséz az orosz keresztényekért, mint tény, a maga tény-voltával alig emelkedik a világtörténelmi események nívójára. Hogy benső hatása mi lesz, mit számít a világok sorsát intéző Gondviselés előtt ez a szentmise, az az Isten titka.
De ott van a misztérium kapcsa, – a keresztségé – mely összefog ortodoxot, szakadárt, az elszakadás után is. E szentségi jegy megadja a Krisztus testéhez tartozást, és engedte meglátni ezt a láthatatlan valóságot.
(Római levél II.)