A szeretet pedig szétáradó érzelem, olyan, mint a napfény és olyan, mint a meleg. Már most – mit ér az a meleg, melyet – ha még oly szabadon rakott nagy tűz is áraszt; amíg ég, a mellünket, arcunkat melegíti, de a hátunk már meg is fagyhat miatta; aztán elalszik – és szétszóródik.
A Naptól is megfagyhatna a világ, ha a nap önmagában, folyton nem égne, ha nem volna örök központja.
A zárda voltaképpen egy zárt tűzhely, melyben melegedni kell az istenszeretet tüzétől, ezért van a sok szabály, előírás, hogy az a meleg megmaradjon és állandó legyen – mint a zárt tűzhely melege, az „örökégő”-é, nem mint a pásztortűzé. Ennek pedig először benn kell mindent fölmelegítenie, kell, hogy a zárdában belül legyen sok és meleg szeretet – állandó vendégük, lakótársuk, az Úr Jézus iránt és benne önmaguk iránt. Csak akkor tudják hivatásukat majd Isten segítségével kifelé gyakorolni, ha belül már egészen átizzította lelküket az Úr szeretete. A szeretet egyébként is olyan, mint a fény és a meleg. Mindig azt sugározza vissza, amit kap. Honnan veszik ezt a fényt, ezt a meleget? – Az Úr égő szívéből.
(A levelezésekből)