Mindenkinek saját adománya van az Istentől. Midőn kedveskedik Isten a bűnösökkel, olyan, mint a harmat. Midőn a megértőnek bocsánatot ígér, mint a csendes eső. Midőn a lázadónak, javulni nem akarónak az örök kárhozatot hirdeti – mint a zápor. Nagyobb a hangja a zápornak, mint a harmaté vagy az esőé. Akarod tán hallani, mily zajos a zápor?”
„Bizony mondom nektek – úgymond az Úr –ha meg nem tértek, mindnyájan együtt elvesztek.” Vagy tán a harmat hullását akarod érezni? „Ne félj kicsi sereg – úgymond – mert úgy tetszett az én Atyámnak, hogy megadja neked országát.”… „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket bűnbánatra.”
Ily permetezéssel vidul a sarjadó fű és a pogányság avarja megtermékenyül. A gaz nagyon hozzá ragad a földhöz és sokat árt a szőlőnek, mint tapasztalatból tudjuk. Csak nagy munkával lehet gyökeresen kitépni. Ugyanígy nem lehet állandó buzdítások és imádság nélkül – még egyházi fenyítékkel sem – az üdvösség útjára vezetni azokat, akik a test bűneibe merülve, akaratukkal mélyen begyökeresültek a földiekbe.”
(idézet Szent Gellért: Deliberatio munkájából)