Anonymus, akinek névtelenségét kiváló tudósaink szeretnék aprólékos és gondos munkával felderíteni, még mindig előrehúzott csuklyával takarja el arcát azok elől, akik a P. betű rejtélyén akarnak hozzáférkőzni. Amikor a P. vagy B. mester kilétét bolygató vitát olvastam, végre rászántam magam, hogy a magyar honfoglalás eme kútfőjét elolvasom. De a rejtély csak izgatja az embert és a lefödött arcok fátyolán át szépségeket sejtünk. Hátha egy pillanatra hátra esik ez a csuklya és hét vagy nyolc évszázad múlva szembenéz velem P. vagy B. mester úgy, hogy már nem is leszek kíváncsi nevére, mert neve helyett szemén, pillantásán át a lelkét láthatom!
Amikor hőseit szétereszti a Dunántúlnak, Pannóniának elfoglalására, Árpád vezért mintha maga is kísérné hódító útján. Elmegy vitézeinek társaságában a Vértes és a Bakony hegyein át addig a pontig, mely akkor is Mons Pannoniae nevet viselte.
Hálás vagyok neki. Szemébe nézhettem és most is ott látom szeme kitágult tükrén a „species Pannoniae”-t, Pannóniának díszes, ékes arculatát. Hamar elárulta magát a Névtelen Jegyző.
(Pannónia szépsége)