A testi betegség nagyon alkalmas arra, hogy az embert alázatossá tegye. Hiszen – ilyenkor érzi az ember, mennyire nem ura magának, mennyire rá van másokra utalva. Viszont – az ideggyöngeség – lerontja rendesen a többi betegségnek ezt a jótékony, alázatossá tévő hatását. Mert az idegbaj az ember lelkét is kikezdi, türelmetlenné, gyanakvóvá teszi, mindent ellenszenvesnek tüntet fel, a kicsi dolgokat is felfújja. Azért is kell ezt is gyógyítani – pihenéssel, csendes megnyugvó imádsággal, melyben az ember mást sem tesz, csak azt mondja, akár gondolattalanul is: Jézusom, legyen meg a te akaratod. Én érted elviselek mindent, Jézusom, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.
Az alázatosságnak az ember sohse jut el a végére anélkül, hogy ne járná folyton az egész létrát. Az élet mindig ad valamit, hogy kipróbálja: hogy bírjuk az igazi, lélek szerint való alázatosságot. Minek félni a jövőtől? Mi érheti azt, aki az Úr Jézust szereti? A Maga sorsa- az Ő kezében van. Csak várjon szépen türelemmel, sok vihar elmúlt már, sok tél tovatűnt már; Az Úr parancsolt a viharnak és – nagy csendesség lőn…
(A levelezésekből)