Nehéz az emberi lélek nagysága számára mértéket találni. Minden rejtett erő mérhető hatásaival, eredményeivel, azért mérhető a szellemtörténet a maga nagyjait alkotásaik, műveik mértékével, ezért nőnek a nevek, mint Dante, Rafael, Michelangelo az anyakönyvek szürke nevei fölé óriásokká.
A tett mértéke az emberi nagyságnak a világtörténelemben, melynek serpenyőjében a nagy tettek emelik a magasba. Nagy Sándort, Cézárt, Nagy Károlyt vagy Szent Istvánt. Az alkotás és a tett valamit elárul a lélek benső dimenzióiból, de az igazi emberi nagyságot még nem fedi fel teljesen; hiszen a lélek lényege szerint bensőség, mélység, centrum és centrális erő; az értelem befelé villogó fénye és az akarat benső ereje, az egyéniség nagyszerű gazdagsága – épp ott nyilatkozik legerősebben, ahová a külső mértékek nem jutnak el; a lelki gyökérzet megerősítésén, összefogásán, a lélekkamra tisztántartásán, megvilágításán, a centrumnak súlyossá, mindent irányítóvá tételén.
És itt – a mélyben, nemcsak emberi erők dolgoznak. Itt fonódik össze a lélek és a kegyelem, itt ölelkezik az ember és az Isten.
(Pastor ecclesiae)