Méltán sajnálja a tudomány minden ága, főleg a magyar műtörténet, hogy Sárospatakon csak a várbástya és a plébániatemplom kemény falai állták ki a múlt emlékeit sokszor képromboló indulatból pusztító vallási viharokat. Pedig milyen nemes, magyar öntudatot emelő az, ami a várban megmaradt: a Perényi-palota gyönyörű reneszánsz-épülete, a szépmívű várkapu, a loggiás feljárat, a palota remek udvara! És ebben a várban jól érezték magukat a későbbi nagyurak, akár protestánsok, akár katolikusok voltak: a Perényiek, Dobók, Rákócziak.
A magyar föld megpróbálta, hogy magyarrá gyúrja az „új földesurakat” is, kik Patak várának lettek gazdái… Az bizonyos, hogy a magyarságot nem pusztán a bodrogközi kenyérrel és a tokaji borral veszi magába az ember; mert ha ez elég volna, akkor már minden „új földesúr” magyar volna. A magyar föld átalakító erejét jobban érzi a föld népe… Messze lehúzódtak a ruszinok, Rákóczi hűséges népe a Bodrogközbe; csak hármaskeresztes görög-katolikus templomtornyaikon látni, hogy más népből eredtek; egyébként egészen magyarrá váltak ezen a tájon.
(Az egység útján)