Az áldozópapság erőt, hatalmat ád a papnak. Erőt, amely nem más, mint az Isten Fia erejének tovább áradása. Az az erő, mellyel az Úr az utolsó vacsorán a kenyeret és bort átváltoztatta saját testévé és vérévé. Az az erő, mellyel megbocsátotta a házasságtörő asszonynak, az inaszakadt embernek bűneit. Az az erő, mellyel megáldotta a kisdedeket. Oly erő ez, oly hatalom, mely páratlanul áll a világban, mely a papot a föld urai, királyai fölé emeli. Ezzel az erővel munkálkodik együtt a pap az evangéliummal, hogy az Egyházat építse, a híveket tanítsa és megszentelje.
A papi hivatáshoz nemcsak erőt, hatalmat, hanem kegyelmet, megszentelő és segítőkegyelmet is ád a szentség. Megadja a papnak: a szeretetnek és józanságnak lelkét. Szeretetet az Egyház iránt, a szeretetet Krisztus iránt és a hívek iránt. Ezt kell sokszor újra éleszteni. Ezt és a józanságnak, a bölcs mértéktartásnak a szellemét, mely a pap magánéletét az Úr életéhez teszi hasonlóvá. Ez a kegyelem segíti az önmegtagadásban, a káros és bűnös élvezetek megvetésében.
Az egyházi rend szentsége krisztusi hatalmat és lelkületet ád a papnak.
(Az örökélet forrásai…)